Bejegyzésekről és másról.

Bejegyzés 1:
Uncsi, uncsi elfogadom, de ahogy azt sokat emlegetett irodalomelmélet tanárom Sanyi mondta volt " az ember nem mondhat állandóan izgit, nem igaz?". Néha ilyennek is kell lennie. Ez is én vagyok, ezek a gondolatok is foglalkoztatnak engem. De azért ti csak buzgón véleményezzétek a bejegyzéseket. Ha nem értenétek a magyarázkodásomat, valaki (bátor ember :)) ) unalmasnak minősítette a kulturával kapcsolatos bejegyzésemet, erre a reflektálás.
Bejegyzés 2.:
Tetszett Balázs mai bejegyzése. Pontokba szedte egy pár megfigyelését Amerikáról, vicces volt. És elmeséli, hogy milyen párbeszédet szoktak folytatni egymást zrikálva. A legjobban nekem is az tetszett, hogy Magyarország olyan kicsi, hogy belefér egy időzónába. Hát ezen jót röhögtem. Tényleg milyen lenne, hogy Nyíregyházán délelőtt van, miközben Sopronban már délután?? Azért vannak a kicsiségnek is előnyei.
Bejegyzés 3.:
Csibe hiányolja, hogy nem kommentelik a bejegyzéseit, és biztos nem is olvassa senki a blogját. Szerintem nincs igaza, olvassák. Csakhát egyrészt mindenki egy kisit kényelmes. Másrészt gyanítom, hogy azt az időszakot éljük, amikor már elég messze van az, hogy elment Csibe és még messze van, hogy hazajöjjön. Eddig tartottak a közös élmények mostmár mindkét félnek vannak olyan élményei, ami a másiktól kicsit távol van mert nem volt részese. Nem baj, majd felveszik a fonalat, ha hazajön.
Itthon történt: Tegnap ismét szülőin voltam. Megtudtam, hogy az iskola tanulmányi átlaga 3, valamennyi volt (de 3,5 alatt, ha jól emlékszem). És "büszkén" jelenthetem, hogy Bendi osztálya előkelő helyet szerzett. Ugyanis az ő átlaguk lett a legrosszabb, 2,9. És ami végképp kiemelkedő teljesítményként értékelhetek, az, hogy az én drága kicsi fiamnak még EZT is sikerül alul múlnia. Ő ugyanis 2,7-s átlagot bírt elérni.
De !!! Ne legyünk telhetetlenek, NEM BUKOTT meg !!! ÉÉÉS innen csak felfelé visz az út, így hát én bizakodó vagyok. Gyanítom Vekerdy tanár úr büszke lenne a gyerekközpontú gondolkodásomra és hozzáállásomra:))). Igazán nem fogható rám, hogy sokkolnám a gyereket a magas elvárásaimmal.
Arrafelé történt: Csibe ma lelekesen mesélte milyen fantasztikus kosármeccs volt tegnap (blogban olvasható a felhívás). A sok szurkoló mellett legalább 50 ember volt befestve (ki pirosra, ki feketére, ki mindkettőre), köztük Csibém is. És állítása szerint úgy szurkoltak ordítozva, hogy mára senkinek nincs hangja. Na, úgy hiszem EZT fogja igazán hiányolni itthon. Azon gondolkoztam, hogy vajon mennyibe kerülhet ez? Mondjuk egy hasonló, lelkesítő, felhívó e-mail az iskola minden tanulójának (0,- Ft), test vagy víz festék, na jó ez valami minimális költséggel jár, de esküszöm, ha ennyi ember befesti magát és elmegy szurkolni, kifizetem én a Keréknek ezt. Illetve elmenni és buzdítani a csapatot (0,- Ft). Ennyiből állna 1. egy fantasztikus élményhez jutni, 2. egy kis közösségi szellemet vinni az iskola életébe.
Néha visszagondolok arra, hogy mennyire lelkes voltam én is annak idején. Hogy szerettem megszervezni ezeket a dolgokat. És ha ilyesmit hallok ma is nehezemre esik visszafogni magam, hogy Csuri hazatérte után nehogy nekiessek és megpróbáljuk felkavarni egy kicsit az állóvizet.
Egyszer majdnem ki is rúgtak a suliból (igaz, apuci ?), mert megszerveztem egy suli bulit. Rendesen az iskolába, zenével, kajával, szülői felügyelettel. Csak egy volt a baj, hogy egyetlen tanár sem tudott róla, az ofőnk meg leginkább nem :))). Ő a szülőkkel volt, továbbtanulási tájékoztatót tartott, ahol a saját anyukám is ott csücsült. Biztos jó érzés volt, amikor elviharzott az ofő, már megint a Bakos (lánykori nevem) felkiáltással. Hát mit mondjak jó nagy botrány kerekedett belőle.
Tudjátok mi a baja ennek a társadalomnak, vagy ha úgy tetszik közösségnek, hogy az olyanokat, mint én vagy a Csuri nem értékeli. És most itt (ezt nagyon komolyan mondom) nem a pénzről, és nem a hátba veregetésről, vagy a plecsnikről beszélek értékelés címén. Hanem a jelenlétről. Ti. az ilyen állatfajnak, mint mi vagyunk, akik képesek szívvel, lélekkel szervezni, ténykedni, sürögni forogni egy közösségért, egyetlen dolog számít fizetségnek vagy értékelésnek, ha látja, hogy elmennek arra amit szerveztél és jól érzik magukat. Ennyi elég. Mert mi tényleg ilyen hülyék vagyunk. Amikor az első Falunap után este a szó szoros értelmében hulla fáradtan beestem az ágyba fantasztikus érzés volt, hogy annyi ember jól szórakozott a mi rendezvényünkön. Nincs az a pénz, amiért azt az érzést odaadnám.
De, amikor a lelkedet kiteszed és alig jönnek el, és akik ott vannak húzzák az orrukat, akik meg el se jönnek általában osztják az észt, hogy hogyan kellett volna... na EZ AZ, ami kiöli belőlünk a tettvágyat. Ja és a legviccesebb az egészben az, hogy, amikor kiszállsz a ringből, mert eleged lesz, akkor is te vagy a bunyik, akinek nincs kitartása és cserben hagyja a többieket.
És ez a fajta hozzáállás teljesen elterjedt errefelé, EZÉRT nem csinálok én ma már semmit, pedig elhihetitek semmiből nem állna és sokszor komolyan vissza kell fogjam magam, hogy a kódolt gének be ne induljanak. Majd talán a következő életemben. Csibe meg talán megtalálja (megtalálta) azt a közeget, ahol értékelik a zsizsgését.