Erős idegzetűeknek!!!

Kedves olvasóim, nyomatékosan felhívom mindenki figyelmét, hogy a következő bejegyzés a nyugalmat megzavaró képeket tartalmaz, akinek a Hófehérke megmérgezése a durva horror kategóriába tartozik, annak nem ajánlom elolvasni.

Így, most, hogy eleget tettünk az ORTT elvárásainak és tájékoztattuk az olvasóközönséget a rá váró hatásokról és a döntés felelősségét jó magyar szokás szerint áthárítottuk, elmesélem mi történt vasárnap.
Szóval a fiúk elmentek focizni én meg kihasználva a nyugalmat ideültem a géphez. Majd egyszer csak teló csörög (idegen szám) felveszem és a Bendi az.

- Szia anya! Mindjárt ott a Jenő!
- ???? (jó, gondoltam, itt van és? Miért jön Jenő? De vártam mi sül ki belőle)
- Meg kéne nézni, melyik az ügyeletes kórház.
(Na gondoltam ezek is hülyék, miért pont a gyereket kérik meg, hogy telefonáljon. Aztán hallom, hogy a háttérből súgnak neki, mit mondjon és ezzel szinte egy időben elhangzott az a mondat, amitől mindenki tuti azonnal infarktust kap.)

- Ne ijedj meg, semmi komoly. (itt tudtam, hogy OK, akkor lehet frászt kapni és, hogy tuti komoly az ügy). Az apával történt egy kis baj.
- Wow szuper!!! És mi történt? Hááát azt hiszem nyílt törés a kezén, nem az ujján.

Egy mp. alatt futott át az agyamon, hogy kb. hány hét kell ahhoz, hogy éhen halljunk, most, hogy kereső képtelen lesz a Tomka, de aztán hamar összekaptam magam, mert erre nem igazán volt idő. Gondoltam ugyan, hogy egy gyors fésülködés, vagy egy halvány smink feldobása talán belefér, de végül úgy döntöttem, hogy nem fecsérelem ilyen semmiségekre az időt. Így a toalettem az Operabálhoz kevés lett volna de az Uzsoki kórház ambulanciáján nem tűntem ki a tréning gatyók közül.
Annak ellenére, hogy Jenő (aki ugyebár mindjárt itt volt) felhívta a figyelmemet a forgalmira meg a személyire, mint szerinte legszükségesebbekre, én azért magamhoz vettem némi ásványvizet és fájdalom csillapítót, amit viszont én tartottam jelen körülmények között fontosnak. (megjegyzem az élet engem igazolt, a személyit és a forgalmit senki nem kérte, viszont két utóbbi dolog az est további részében többször színre lépett.)
Az én drágámat igen falfehér állapotban találtam.
Mivel a keze így nézett ki ez érthető volt.


Fellocsoltam majd betuszkoltam a kocsiba és irány az ügyelet. Érdekes, Tomka máskor mindig reklamál, hogy beszélgessek vele, most valahogy nem tudtam szóra bírni. Az ügyeleten szerencsénk volt, nem kellett sokat várni. Amikor ránk került a sor bementünk, és ha bárki fenti képek után azt gondolná, hogy a látványra összeszaladt a kórházi személyzet, téved. A doki szeme sem rebbent, beirányította Tomkát egy vizsgálóba, engem meg kiküldött, de annyit még hallottam, hogy nem törés, hanem ficam. Na gondoltam, akkor én most jó messzire megyek, nem szívesen hallgatnám végig életem párjának az ordítását, amikor helyre rántják az ujjait. De hamarosan hívtak, hogy itassam meg a pasit, akit az ég mellém rendelt... képzeljétek az én hősöm ott volt újra egyenes, hosszú ujjakkal. Egy hang nélkül tűrte a fájdalmat.

egyedül a folyosón, már túl a nehezén
Röntgen, majd varrás és gipszelés következett. Mindent összevetve 2,5 órával a baleset után már hazafelé tartottunk.

Most így néz ki
Annyit még elmondanék az orvosi ellátásról, hogy gyors és udvarias volt. Hát igen a körülmények... nos azok kritikán aluliak, mint a balkán (bár nem vagyok benne biztos, hogy arrafelé nincsenek-e jobb kórházak már). Az a kórház majdnem összedől. Talán a dolgozók lelkesedése tartja össze.

nem egy kiragadott részlet, ez az általános állapot
Haza érvén természetesen értesítettünk mindenkit, akinek tudni kellett a mi nagy "szerencsénkről". Innentől datálódik a mi jobb kéz nélküli életünk, de erről majd talán holnap.