Vissza az eredeti témához.

Úgy tűnik rám tört az írhatnék. Már tegnap este kigondoltam, hogy ma visszatérek az eredeti témához, és mivel túl vagyunk az ASSIST program felén, ezért írok egy kis összefoglalót arról, hogy MOST milyen a lányom nélkül itthon. Nos nézzük szép sorjában, hogy állunk manapság. Mivel ma van a szüli napom adja magát az első pont. Amikor elment Csibe, akkor volt a névnapom. Én ugyebár abban a hitben voltam, hogy tuti rendben vagyok, majd Csibém csak annyit írt, hogy isten éltessen anyukám, és én már bőgtem, mint ama bizonyos táji szamár, ami korábban egyáltalán nem volt rám jellemző.
És mi van ma? Jött a levél FONTOOOOOOS !!!! tárgy megjelöléssel. Ez után szinte MINDIG valamilyen anyagi vonzattal bíró probléma következik, most viszont a köszöntésről szólt a levél a következő linnkel: ezt küldte . Jelentem, nem bőgtem, jót röhögtem(tünk) a Bendivel. És Csibikém köszi a köszöntést!! .....
Kicsit lassan készül ez a bejegyzés, mert épen most beszéltünk, annyi percet, ahány éves vagyok ( na mire jó, ha az ember idősödik :) ).
Szóval gyakorlatilag olyan már, mintha itthon járna iskolába. Itthon is kb. ennyit tudok az iskolai dolgairól.
Aztán itt van a másik dolog a fiúk ( félreértések elkerülése végett Bendi és Tomka). Már köztük sem érzem magam egyedül. Kialakultak a hétköznapjaink, megvannak a témáink, szóval már nem érzem féllábúnak, félkarúnak magam. Egy szó, mint száz, alapvetően ugyan olyan kiegyensúlyozott vagyok, mint, amikor itthon van Csibe. Igaz december végén, január elején úgy érzetem, hogy teljesen le vannak merülve a telepeim. Nem is voltam képes semmire csak alvásra és nagyon komolyan bámulni kifelé a fejemből. Ez nem is csoda, hiszen ha meggondoljátok, milyen másfél év volt mögöttünk. Először a pályázattal járó hercehurca, izgalom. Aztán a felkészülés a kinti életre. És mindezek után jött még, az, amire nem is gondoltam a legnehezebb rész, a leválás. Van, aki ezek után csodálkozik, hogy kipurcantam?
Mára már összeszedtem magam. Újra vannak gondolataim és terveim. Mi az, ami mégis változott?
1. a számítógép, ha itthon vagyok mindig úgy van állítva, hogy Csibének elérhetőek legyünk.
2. továbbra is nehéz a két iskolarendszert párhuzamosan megélni, és ezt szónélkül hagyni.
3. néha, amikor a két fiú között konfliktus van, jól jönne Csibével megdumálni a dolgokat.
4. Bendi mára már ugyan úgy a szövetségesének tekint (annak ellenére, hogy én követelek tőle többet) ügyeinek az elintézésében, mint Csibe annak idején... azt hiszem kezdjük megtalálni a hangot.
5. Csibe szobája lett a teregető szoba, így mielőtt haza jön kénytelen leszek egy nagyobb takarítást beiktatni nála /neeeeem fogok kutatni, ne izgulj!!!/
6. Hordhatom a csizmáját, anélkül, hogy morogna velem

Mára már tudok némi infóval szolgálni az anyagi oldaláról is a dolognak. Ugyan Csibe tényleg nem egy költekező típus, de ki kell egészítenünk az ösztöndíját. Igaz, ez jó részt azért van mert őszi, téli ruhákat kellett vennie és majd a tavaszi szünetet Costa Ricán szeretnék tölteni a barátaival, illetve kinézett magának egy csodaszép ruhakölteményt az év végi záró bálra. És őszintén, ki az a szülő, aki meg tudja ezt tagadni a kölkétől, nos mi sem, így azt mondhatom, hogy nagyszülői segítséggel havonta kb 30 ezer Ft-volt az, amit rátettünk a számlára, és úgy érzem ez az az összeg, amivel továbbra is szükséges lesz kipótolni a kinti pénzét. De ismétlem EZ NEM szórakozásra ment el, hanem jórészt ruházkodásra és némi utiköltségre, könyvekre.
Mivel tudtam, hogy erről a témáról szeretnék ma írni, a fent említett beszélgetés alatt meginterjúvoltam Csibét, hogy akkor mesélje el, hogy volt-e honvágya ez alatt az 5 hónap alatt? A válasz, nem, ezt így nem mondhatja. Leginkább az európai hangulat hiányzik és a nagyon magyar dolgok és itt a vidéki falusi házakat hozta fel példának. És a másik kérdésemre, hogy mi hiányoztunk-e úgy isten igazából ezalatt az idő alatt, arra is egy NEM volt a válasz. Ez akár rosszul is eshetne, de én már csak ilyen hülyén vagyok összerakva, engem EZ is inkább büszkeséggel tölt el és megnyugvással, mert ez azt jelenti, amit amúgy is tudunk, hogy NAGYON NAGYON jól érzi kint magát.

Ámde biztosíthatok mindenkit, hogy június 10-én, amikor kinyílik Ferihegyen az érkezési oldal üvegajtaja és megjelenik Csibe a bőröndjeivel, nem lesz nálam boldogabb ember a földön, és ez már így is marad, akárhányszor hazatér majd hozzánk.