Egy szülő ábrándjai.

Láttátok a számlálót? Tudjátok, hányadika van? Tizedike !!! És tudjátok ez mit jelent? Hogy két hónap múlva ilyenkor Csibém már itthon lesz. Tudjátok mit fogok én két hónap múlva ilyenkor csinálni?... Neeeem, ne is álmodjatok róla, nem bejegyzést írok, szó sem lehet róla, azt majd később. Magam köré gyűjtöm a nagyra nőtt majmaimat, úgy, mint Bendit és Csibét. Elférünk majd 1/2 négyzetméteren és tyutyujgatni fogom őket. Csibe mesél, Bendi unni fogja én meg élvezkedem, hogy mindkét kölkem a közelemben van. És ez idő alatt a Tomka? Szerintem majd meccset néz, de közben biztos nagyon fog fülelni, hogy elkapjon egy-egy mondatfoszlányt, és ha olyasmit hall, amit egyébként nem kellene, akkor néha közbeszúr egy csípős megjegyzést.
Elmondom, hogy képzelem Csibe hazaérkezésének napját. Mivel 11:45-re érkezik a gép, nem kell túl korán kelni. Majd jól kialszom magam, lustizunk reggel egy kicsit, haha ez nem igaz, tuti már reggel ötkor felébredek és onnantól majd a gondolataimmal szugerálom, hogy épségben megérkezzen. Majd elkészülünk, én kisminkelem magam a jó előre beszerzett vízálló sminkcuccaimmal. És tuti ideges leszek, ezért biztos majd néha ingerülten válaszolok Tomkának, aki még indulás előtt egy perccel vonul be a klotyóra, akkor amikor én már puccban parádéban tűkön ülök . Valószínű, hogy az év leghosszabb autókázása lesz ki a repülőtérre. Nem fogok vezetni, ezt már eldöntöttem, mert tuti felcsavarodnánk egy fára. Aztán majd idegbeteg leszek, mert Tomka szokásához híven megint hat kört tesz, mire leparkol az első szabad helyre, amit már az első körben is megtehetett volna. De jólneveltségem meg fog gátolni abban, hogy a mozgó gépjárműből kiugorva egyedül menjek be az érkezési oldalra. Már jó előre itthon készítek egy táblát a következő felírattal:

" 10 hónapja nem láttam a most érkező gyerekemet, ha kicsit furcsán viselkednék, kérem ne hívják a mentőket, elég ha elfordítják a fejüket"

Ezt a táblát magamhoz veszem és igyekszem kultúrált nőhöz méltóan viszonylag kis lépésekkel megközelíteni a bejáratot, miközben szívem szerint hatalmas léptekkel loholnék már befelé. Remélem odabent nem az az információ fog fogadni, ami az induláskor (4 órát késik a gép), mert, ami akkor ajándék volt, az most a nagyhalál lenne. Erre az esetre -vagy éppen ennek az esetnek az elriasztására - felvásárolom az összes fellelhető, gusztustalan bulvárlapot. Ugyanis valószínűleg ezek lesznek az egyetlenek, amit képes leszek olvasni. Hát így belegondolva, azt hiszem Máraival nem kezdenék akkor és ott. Mi közben én nem is igyekszem leplezni türelmetlenségemet, a fiúk hűvös nemtörődömséget mutatva belülről rágják a szakállukat. Bendit persze az egész hidegen hagyja, látszólag, amúgy halálra izgulja majd magát ő is, hogy mit hoz neki Csuri. Jobb ha tudjátok, ha tehetné ott a reptér közepén kipakoltatná vele a bőröndje teljes tartalmát, csakhogy 1 órával előbb jusson az ajándékához. Tomka meg? Szótlan lesz és szét aggódja a fejét, amiről azt hiszi, hogy nem látszik, pedig fog. Egy szó, mint száz igyekszünk majd viselkedni, ami szerintem nem fog menni.
És aztán egyszercsak kiírják, hogy leszállt Csibe gépe és onnantól én biztos kész leszek, (mű)körmeimet lerágom, orrabukok, feldöntöm a körülöttem lévőket, kiverek a kezükből valamit. Egyszóval, ha nem vigyázok hamarosan az érkezési oldal réme leszek. És, amilyen pechem lesz a legeslegrosszabkor jön majd rám idegességemben a hasmars és én pont a WC-t boldogítom, amikor Csibém kilép az ajtón....Neeem EZ nem történhet meg! Előtte három napig nem eszem, nem iszom és az összes hasmenés elleni gyógyszert beveszem indulás előtt. Tehát most hogy ezt a problémát elhárítottuk térjünk vissza oda, hogy a gép leszállt és hamarosan várható Csibe felbukkanása az ajtóban... már most bőgök... szerintetek ott mi lesz? Ajtó kinyílik.. Csibe ajtóban... és engem nem érdekel semmilyen korlát, átugrom én, még ha a derekamig ér is, elvégre valaha ötös voltam tesiből. Feldöntöm a bőröndjeit, rátaposok a lábára, leverem a napszemüvegét és magamhoz ölelgetem, a többiek meg menjenek, amerre akarnak. Amikor kiéltem magam, kiugráltam magam, akkor nagykegyesen majd átadom a terepet a fiúknak is. Azt most nem írom le, hogy Tomka hogy reagálja majd le a dolgot. Legyen elég annyi, hogy kevésbé viharosan, mint én, kimérten, férfiasan... de azért pzs-re neki is szüksége lesz...........
Nos EZ AZ ÁLMOM.... és a VALÓSÁG?
Amikor kinyílik az ajtó, nem fogok rohanni ( pokolba kívánok ugyan majd minden kultúrált viselkedést, de viselkedni fogok), hanem megvárom, nyugalmat erőltetve magamra, míg Csibe kijön amögül a hülye korlát mögül, magamhoz ölelem, megpuszilgatom és valószínű elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkából. Mindezt teszem azért, mert Csibe nagyon utálná, ha félőrültek módjára lerohannánk mindenki szemeláttára, így a kedvéért majd normálisnak mutatom magam, pedig ne higgyétek, nem leszek ám az :)))

Kedves leendő ASSIST-os szülők!
Fenti sorok, újabb adalékként szolgálnak, ahhoz, hogy hogyan éljük meg mi szülők ezt a 10 hónapot. Bármennyire is tudjuk, hogy jó helyen vannak a csemetéink, amikor célegyenesbe fordulunk januárban -ami ugyan még nagyon távoli dátum a hazainduláshoz - onnantól egyre sűrűbben hangzanak el a "mi lesz majd ha.... haza jön" mondatok. És hát bevallom számomra még egy pár nehéz hét következik, ha nem is lesz annyira nehéz, mint az első hetek. Tapasztalatból tudom, amikor már látod a dátumot, onnan, mintha behúzták volna a száguldó időn a fékkart. De tudom, hogy ez is el fog telni és igyekszem még kiélvezni Csibével együtt a hátralévő hetek nagyon érdekes eseményeit.