Ismét Húsvét hétfő volt. Nálunk már hagyomány, hogy ezen a napon "kirándulni" megy a társaság. Ez még onnan datálódik (10-12 évvel korábbról), mikor még a környezetünkben élő ifjak locsolási aktivitása reális veszélyt jelentett mind ránk lányokra, mind leányainkra nézve. Mindig időben megléptünk a locsolók "hada" elől.
Igaz akkoriban még a menet az volt, hogy vasárnap locsoló bál, hajnalig buli. Majd reggel időben kelés és irány a Csíkos-tó. Ott leheveredtünk, majd alvás tovább. Délután lefelé jövet vizit a Karnevál rezidencián, KV, tea maradék sütik elpusztítása, aztán irány haza, mert másnap munka mindenkinek.
Nos az események váza évek óta változatlan, a különbség csak annyi, hogy az idő előrehaladtával a locsoló bál látogatása ritkult, majd teljesen elmaradt.
Tegnap a találkozó 10 órakor volt. Mivel már nem akarnak olyan sokan meglocsolni, nem kellett korán indulni. Persze most is hűek maradtunk a szokásainkhoz, volt vagy 11 óra mire elindultunk felfelé a hegyre. Persze akadtak, akik addig is hasznosan töltötték az időt:
Alig 10-15 perces séta után meg is érkeztünk a célállomásra. Komolyan, egy kicsit cikinek is éreztem, hogy ilyen szép időben, ennyire kipihenten csak eddig vagyunk képesek "kirándulni". A korábbi években, amikor , valljuk be őszintén "enyhén" másnaposan tettük meg ezt a "hatalmas" távot érthető volt, hogy nem mentünk messzebb, hiszen sokszor nem is lettünk volna többre képesek, de most semmit nem tudok felhozni, ami lustaságunkat indokolná. Tomka és Zsike, akik tovább szerettek volna menni eléggé egyhangúlag le lettek szavazva. Én persze kitartottam volna a drágám mellett, de hát tudjátok hogy van az, sok lúd disznót győz.
A következő kép a megérkezés utáni perceket mutatja.
Ez az az idő, amikor előkerülnek a hátizsákokból, melyek egyre több kényelmet szolgáló cuccot rejtenek (én pl. erősen elgondolkoztam azon, hogy felviszek egy kispárnát is), a pálinkás butykosok. Természetesen akad ott csatos - és laposüveg és hagyományos demizson is, ahogy az a jóféle magyar gyümölcs párlat tárolásához illik. És természetesen mindenki hevesen dicséri a saját pálinkáját. Körbekóstolás és körbedicsérgetés zajlik ilyenkor, szakértőként állapítják meg, hogy melyik pálesz milyen, melyiknek van hordó íze, melyik miből készült, meg mittom én milyen szempontok fontosak, nagyon nem vagyok ebben otthon. A pálinkával ugyanis úgy vagyok, ha az meg nem iszik engem én biza meg nem iszom őt. Tőlem tehát teljes biztonságban van bármelyik pálinkás butykos.
Amikor túl vagyunk a napnak eme fontos és elmaradhatatlan rituáléján mindenki letelepszik és a rég látott barátok kikérdezése következik, mi újság? Mi van veletek? Meló, unokák stb.
Majd közös falatozgatás után újabb kör pálinkázás, nehogymár lefelé is tele üvegeket kelljen cipelni. Innen már azért a korábbinál némileg nagyobb hanggal verjük fel az erdő csendjét. Mert elkezdődnek az anekdotázgatások, a nosztalgiázások, ami mások számára halálosan unalmas lehet, de a mi kis zárt körünkben hatalmas röhögéseket gerjeszt.
Aztán elfogyván az elemózsiánk és az ital készletünk szép lassan elindulunk lefelé a hegyről és ahogy már azt említettem Karneváléknál egy kis KV-zás zárja a napot.
Szeretem ezeket a hétfőket. Ez az egyik olyan hagyomány, amit nem esik nehezemre be-és, megtartani.
Igaz akkoriban még a menet az volt, hogy vasárnap locsoló bál, hajnalig buli. Majd reggel időben kelés és irány a Csíkos-tó. Ott leheveredtünk, majd alvás tovább. Délután lefelé jövet vizit a Karnevál rezidencián, KV, tea maradék sütik elpusztítása, aztán irány haza, mert másnap munka mindenkinek.
Nos az események váza évek óta változatlan, a különbség csak annyi, hogy az idő előrehaladtával a locsoló bál látogatása ritkult, majd teljesen elmaradt.
Tegnap a találkozó 10 órakor volt. Mivel már nem akarnak olyan sokan meglocsolni, nem kellett korán indulni. Persze most is hűek maradtunk a szokásainkhoz, volt vagy 11 óra mire elindultunk felfelé a hegyre. Persze akadtak, akik addig is hasznosan töltötték az időt:
Alig 10-15 perces séta után meg is érkeztünk a célállomásra. Komolyan, egy kicsit cikinek is éreztem, hogy ilyen szép időben, ennyire kipihenten csak eddig vagyunk képesek "kirándulni". A korábbi években, amikor , valljuk be őszintén "enyhén" másnaposan tettük meg ezt a "hatalmas" távot érthető volt, hogy nem mentünk messzebb, hiszen sokszor nem is lettünk volna többre képesek, de most semmit nem tudok felhozni, ami lustaságunkat indokolná. Tomka és Zsike, akik tovább szerettek volna menni eléggé egyhangúlag le lettek szavazva. Én persze kitartottam volna a drágám mellett, de hát tudjátok hogy van az, sok lúd disznót győz.
A következő kép a megérkezés utáni perceket mutatja.
Ez az az idő, amikor előkerülnek a hátizsákokból, melyek egyre több kényelmet szolgáló cuccot rejtenek (én pl. erősen elgondolkoztam azon, hogy felviszek egy kispárnát is), a pálinkás butykosok. Természetesen akad ott csatos - és laposüveg és hagyományos demizson is, ahogy az a jóféle magyar gyümölcs párlat tárolásához illik. És természetesen mindenki hevesen dicséri a saját pálinkáját. Körbekóstolás és körbedicsérgetés zajlik ilyenkor, szakértőként állapítják meg, hogy melyik pálesz milyen, melyiknek van hordó íze, melyik miből készült, meg mittom én milyen szempontok fontosak, nagyon nem vagyok ebben otthon. A pálinkával ugyanis úgy vagyok, ha az meg nem iszik engem én biza meg nem iszom őt. Tőlem tehát teljes biztonságban van bármelyik pálinkás butykos.
Amikor túl vagyunk a napnak eme fontos és elmaradhatatlan rituáléján mindenki letelepszik és a rég látott barátok kikérdezése következik, mi újság? Mi van veletek? Meló, unokák stb.
Majd közös falatozgatás után újabb kör pálinkázás, nehogymár lefelé is tele üvegeket kelljen cipelni. Innen már azért a korábbinál némileg nagyobb hanggal verjük fel az erdő csendjét. Mert elkezdődnek az anekdotázgatások, a nosztalgiázások, ami mások számára halálosan unalmas lehet, de a mi kis zárt körünkben hatalmas röhögéseket gerjeszt.
Aztán elfogyván az elemózsiánk és az ital készletünk szép lassan elindulunk lefelé a hegyről és ahogy már azt említettem Karneváléknál egy kis KV-zás zárja a napot.
Szeretem ezeket a hétfőket. Ez az egyik olyan hagyomány, amit nem esik nehezemre be-és, megtartani.
3 megjegyzés:
Apukam, no offense, de ugy latom nem en vagyok az aki kigombolyodott tavaly augusztus ota.amcsi kaja ide vagy oda. ha.ha.ha. :D
Ja, es ami a tovabbmenest illeti: EEEEN mentem volna veled Apuka! Anya, miaz h Te mentel volna? bullshit :D
Csibikém! Édesapád éppen olyan vékonka, mint mikor elmentél, majd meglátod. És igenis tovább mentem volna vele, igaz nem a Vöröskőig, de mondjuk a következő forrásig.
Megjegyzés küldése