Menni vagy maradni?

Érdekes beszélgetésünk volt tegnap Csibével. A téma a továbbtanulás volt, a vele járó költségek finanszírozása és hogy elköltözzünk vagy ne a szülőktől az egyetemi évek alatt. Már napközben, amikor telefonált a kérdéseiből éreztem, hogy este rendet kell majd a fejében tennem. Azt kérdezgette ugyanis, hogy ha valaki diák hitelt vesz fel itthon, akkor azt hogyan és mikor fizeti vissza? Amikor elmondtam neki, hogy biza 35-40 éves koráig fizetik azok, akiknek nincs lehetőségük a nagyobb törlesztőrészletek fizetésére eléggé megrettent. Aztán itthon még rákérdezett egy-két dologra, de végül előbújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy attól fél, hogy ha fel kell vennie egy jelentősebb összeget a tanulmányainak a finanszírozására, akkor egy életre eladósodik és nem tud majd egzisztenciát teremteni magának. Tudni kell, hogy mi kb.8 évvel ezelőtt hoztunk egy jónak igazán nem nevezhető döntést, és felvettünk egy jelentősebb összegű hitelt, aminek következtében, ha nem is döglődünk, de fejlődésről és gyarapodásról nem nagyon beszélhetünk a mi esetünkben. És, ahogy az manapság sokakkal megesik felettünk is állandóan Demoklész kardjaként lóg a következő havi -nem kis összegű- törlesztő részlet réme. Csibe pedig mindennek a tanuja és elszenvedője. Érthető hát, hogy attól a szótól is, hogy hitel, kiveri a víz. Ami persze nem is baj, mert így nagyobb esély van rá, hogy nem követi el ugyanazt a hibát, amit mi. Azt azonban meg kell értenie, hogy a diákhitel nem egy olyan dolog, ami tönkre vágja az embert, különösen nem, ha külföldön veszi fel és ott is törleszti az ottani bérekből. Persze ennek azért még jócskán utána kell járnunk, hogy teljesen képbe kerüljünk, ami a külföldi tanulmányok finanszírozását illeti. Megbeszéltük, hogy a következő hetekben komolyan ráfekszik a témára, utánajár és begyűjt minden információt, ami csak fellelhető.
Aztán kiderült az is, hogy elbizonytalanodott, hogy vajon jól teszi-e ha elköltözik itthonról? Azt látja, hogy az egyetemista barátai nem tesznek egyebet, mint igyekeznek úgy összeállítani az órarendjüket, hogy minél kevesebbet kelljen bejárniuk az egyetemre a fennmaradó szabadidejükben meg csak lébecolnak, lézengenek. Ő ezt nem akarja, ugyanakkor hátrányba sem szeretne kerülni ezekkel a diákokkal szemben, azért mert neki diákhitelt kell felvennie és még önmaga fenntartásáról is gondoskodnia kell az egyetemi évei alatt.
Elmondtam neki, amit erről gondolok, nevezetesen, hogy valóban a nehezebb utat választja. Nem lesz kényelmes az önálló élet, sőt időnként és főleg eleinte fárasztó és sokszor akár kétségbeejtő is lesz. De meg tud vele birkózni, egyrészt mert tudja mit akar, másrészt mert mi támogatjuk, ha pénzzel nem is tudjuk, akkor is mindig mögötte állunk majd és erőnk szerint segítünk. És azok a tapasztalatok, amiket azidő alatt gyűjt, amíg kényelmesebb ismerősei a szülői ház védelmét élvezik, behozhatatlan előnyt jelentenek majd neki az egyetem elvégzése után. Bevallom eléggé tudathasadásos állapot volt a saját gyerekemet arról győzködni, hogy irány a nagyvilág, és minél messzebb menjen a szülői háztól. De bármennyire is tör a frász attól, hogy nem lesz a közelemben, bármennyire is tudom mennyire nehéz lesz neki az elején, egyszerűen nem visz rá a lelkiismeret hogy a saját boldogságom érdekében azt mondjam: maradj!
Míg én legbelül küzdöttem a skrizoféniával, úgy tűnt Csibe megnyugodott, ismét tudja, hogy, amit kitalált, nem könnyű út de a jó irány. És képzeljétek, mintha fentről irányítanák a dolgokat, amikor jól kidumáltuk magunkat a Nők lapjában, pont ehhez a témához vágó cikket találtam, harmincasokról, akik még mindig a szülőknél laknak. Bár nem voltak kétségeim, hogy a helyére kerültek a dolgok a beszélgetésünk alatt, azért nyomatékként Csibe orra alá dugtam a cikket, hogy olvassa el és döntse el, hogy erre vágyik-e?
Na ezek a beszélgetések azok, amelyek után néha álmatlanul forgolódom, hogy vajon most a jóirányba löktem-e vagy 20 év múlva a szememre veti majd, hogy ha én akkor ott nem ezt mondom, akkor ő már hol lenne... Nem könnyű ez a teher, de ha jól sűl el a dolog meghozza a gyümölcsét. Én már egy párszor szüreteltem, remélem most sem lesz kukacos a termés :)))).