Válasz a kommentekre

Gondoltam hogy ismét kényes témába tenyerelek. Lett is eredménye :)), megszaporodtak a kommentek. Én nagyon szeretem ezeket a "vitaesteket", mert ha kulturáltan eltársalgunk a különböző nézeteinkről, akkor az mindig előbbre viszi a dolgokat. Haduval például rendszeresen folytatunk ilyen beszélgetéseket, tekintve, hogy a gyereknevelésről, annak ellenére, hogy sok helyen megegyezik, de számos helyen el is tér a véleményünk. Mindig nagyon klasszak ezek a beszélgetések és bevallom kivétel nélkül mindig el is gondolkozom azon, amit mond. Így egészen biztos voltam benne, hogy ennek a bejegyzésnek a kapcsán ismét párbeszédbe elegyedünk :).

És bár személyesen is megtudnánk beszélni azért mégis itt válaszolok /nehogy a többiek kimaradjanak valamiből :)/

Egyrészt nem gondolom, hogy versenylovat szeretnék Csibéből, hiszen akkor már rég nem járnának a gyerekeim abba a gimnáziumba, ahova 12 és 10 éve járnak. Viszont járatnám őket számos külön órára és tudod, hogy ezt sem teszem. Csibével mi jó részt csak beszélgetünk, és hogy úgy mondjam elöttük élünk , nem rejtegetve a nehézségeinket/ tudom így teszitek ezt Ti is /, mindezekből ő levonja a maga kis tanulságait. Az, hogy alternatívákat vázolok fel neki és amelyek belátom, nem mindig sablonosak és általánosan elfogadottak, igen ez az én felelősségem, de a döntés mindig az övé. És az én felelősségem az is, hogy ha alapvetően kivitelezhetőnek tartom az ötletét bármilyen őrülten hangzik is (ld. 15 évesen az Írországi munkavállalása) tűzön vizen át segítem őt abban hogy megvalósítsa.

Másrészt nem állítottam, hogy a boldogságáért fut Csibe, inkább a boldogulásáért. És azt sem állítottam, hogy boldogtalan lesz, az aki nem a külön utat választja, de hiszem és tapasztalom, hogy nehezebb lesz az élete (hacsaknem kap otthonról támogatást) és én személy szerint nem látom, hogy ez a közeli évtizedekben megváltozna. Az ismert mondást én a saját olvasatomban egy kicsit módosítottam: A pénz bizonyos mennyiség alatt és felett nem boldogít, de egy emberhez méltó mennyiség azért megnyugtat.

Tőled idéznék: "mert mi is ezt tettük többnyire, sőt, még ennyi idősen is rászorulunk néha" Ha hiszed, ha nem jó pár éve figyelem magamkörül ezt a felállást (a szülői háztól korán eljövők és kontra), és a tapasztalat az, hogy előbbiek még néha sem szorulnak a szülői segítségre, mert valahogy mindig megoldják. Ellentétben mondjuk velem, aki hasonló cipőben járok mint Te (Ti) és bár rendkívül zavar mégsem vagyok képes tenni ellene. Talán pont azért mert ennyi idősen az ember már nem vállal be olyan kényelmetlenségeket - ha van más alternatíva- amit 18 évesen igen. / na ez megint jó vita alap lesz :) /.

Én pusztán egyet szeretnék, és ebben bizonyára egyetértünk csak más-más utakon képzeljük el a megvalósítást, hogy Csibe tisztességes munkával, emberi körülményeket tudjon magaköré teremteni, úgy hogy közben nem amortizálódik le testileg, lelkileg. Ha ezt itthon eltudja érni tegye itt, nem az a cél, hogy minél távolabb legyen tőlünk /bár ismerve az "rendszerető" életvitelét ez sem elvetendő szempont :))) /. Én ehhez csak egyetlen dolgot tudok számára biztosítani, hogy elmondom, azt, hogy mit gondolok erről és mi a tapasztalatom, sajnos vagy hála Istennek ennél többet nem tudok tenni és elhiheted, de hiszen tudod is, hogy tör is ettől a frász rendesen... dehát ezt már az előzőekben megírtam :)))).