Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2009. szeptember 10., csütörtök

Az első irodai afférom

Volt már jobb napom is, mint ez a mai. Vagyis ez így teljesen nem igaz, mert kiköszörülve a csorba, de azért bevallom elég rosszul indult. Most, hogy elkezdődött a suli, vannak napok, amikor nem vagyok az irodában. Így volt ez kedden és szerdán. Azzal kellett volna kezdenem, hogy jött egy új kolléganő. Még nem sokat beszélgettem vele, de szimpatikusnak tűnik. És mivel az irodai helyek végesek, ahhoz, hogy elférjünk egy kis vetésforgóra volt szükség. Meg is beszéltük, hogy én beülök a fordítókhoz. Tudtam, hogy ma sok dolgom lesz, ezért úgy terveztem, hogy holnap reggel, amikor viszont már 1/2 8-ra bent leszek majd szépen áthurcingolom a cuccaimat. Erre ma reggel jövök be és a helyemen ül Dorka . A dolgaim meg össze vissza behurcibálva a fordítókhoz. Meg kell állapítanom, hogy öregszem. Komolyan mondom, hogy olyan rosszul esett, hogy még durrogni sem tudtam úgy, ahogy az tőlem ilyen esetekben elvárható. Mit mondjak kb. egy pillanat alatt zuhan a hangulat hőfoka minusz alá. És ez így is maradt ebédig, amikor is a lányok kihívtak a konyhába és átadtak egy kis cserepes virágot, azzal, hogy ne haragudjak. Persze ettől még én éreztem rosszul magam, mert valójában nem kellett volna elnézést kérni. Aztán kijött Kati is, a főnökünk, akin látszott, hogy totál ledöbbent attól, hogy én így kiborultam, mert igaziból ő sem gondolta át ezt, hogy ez mindenkinek rosszul esett volna. Mindegy, a lényeg, hogy totál aranyosak voltak a csajok. És eddig is tudtam, hogy szeretnek de most látszott csak igazán, hogy mennyire fontos nekik, az én jókedvem.
Úgyhogy most itt ülök az új helyemen, ami nem a végleges, de egy darabig ez marad. Kicsit rossz, hogy kinézve az ablakon a szemközti ház redőnyös ablakait látom, de alapvetően úgyis egész nap a monitort kell bámulnom.
Tegnap voltunk Csurival a BNV-n, majd mesélek róla, de a péntek és a szombat elég zsúfinak ígérkezik, ráadásul most már a suliba is írogatnom kell cikket, meg jegyzetet, szóval akad egy-két tennivaló. Holnap megveszem és előkészítem a vaddisznópörkölthöz a cuccokat és szombaton meg jönnek a kollegáim bográcsozni, úgyhogy mindenki drukkoljon, hogy jóidő legyen.

6 megjegyzés:

kisrumpf írta...

Küldök jó időt, mert itt valódi nyarat igérnek a hétvégére, szerintem addigra odaér. Sehol egy felhő két napja!

De, járt a bocsánatkérés. Ha valaki átpakolná a cuccaimat, úgy, hogy nem vagyok jelen... attól síkideg lennék. Nem tudhatják, mit őrizgetek a papírok között. Jogos volt a rosszkedv.

Vivi írta...

A szülőiről is fogsz írni?:)

Erika Antal írta...

Köszi Moni, megérkezett a küldött jó idő.

Vivi: ha otthon odaengednek a gyerekek a géphez, akkor igen :))

kisrumpf írta...

Ma van Enikő-nap, ugye? Boldog névnapot a gyermeknek, s nem tudom, hallotta-e, de erre felénk is be akarják vezetni a tandíjat a felsőoktatási intézményekben januártól... :-(((

Erika Antal írta...

Köszöni a csajszi a köszöntést és hüledezik a hír hallatán. De képzeld úgy tűnik, hogy megy a Trinity College nyílt napjára dec.9-én. Az apját éppen most puhítjuk :))). Én meg csak irigykedem :(((

kisrumpf írta...

Igen, sajnos, úgy tűnik, be lesz vezetve. A hírt egy magyartól hallottam, aki most iratkozott be esti okításra. De azért nézzen már utána, "sosem lehessen asztat tudni", ugye.

Azt talán már mondtam, hogy nálunk alhat, ugye? Azt nem igérem, hogy fuvarozom ide-oda, de ágya lesz.

Puhítsátok az apját :-)