Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2009. november 18., szerda

Egyszer véget ér....

Igen, ezt az eseményt sem hagyhatom szó nélkül. Két okból sem egyrészt mert évek múlva szeretném visszaolvasni, hogy ami történt, az a mai napon történt, Másrészt mert valamennyire érintve vagyok az ügyben. A két piacvezető rádió megszűnéséről van szó.
Én Danubius hallgató vagyok... vagyis pár óra múlva már csak voltam. A Slágert egyrészt azért nem hallgatom, mert Bocskorék stílusa nem igazán jön be nekem. Másrészt ugyan szeretem azokat a számokat, amiket játszanak, hiszen azokon nőttem, fel, andalogtam az első szerelemmel kézenfogva stb.stb. , ma már azonban csak elpunnyadok ezektől a nosztalgiázásra késztető számoktól.
Szóval Danubius hallgatóként mondom a véleményem, de a mondandóm szempontjából ez lényegtelen. Igazság szerint már nagyon régen nem hallgattam egész nap a rádiót, ma azonban megtettem. Ez egy médiatörténeti pillanat és nem szeretnék róla lemaradni. Eddig nem is bántam meg. Fantasztikus a műsor. Eddig az volt előtérben, hogy egy abszolút profi csapat működtet egy rádiót. Egymásnak adták át a stúdiót és zajlottak a hétköznapok. Ma pedig megláthattuk, hogy milyen csapat van (volt) ennél a 23 éve sugárzó rádiónál. A műsorvezetők elmondták, hogy ők hogyan kerültek a rádióhoz, nekik mit jelentett. Bementek egymáshoz a stúdióba. Ettől néha eléggé fieszta hangulat uralkodott az éterben, de végülis számtalan humoros, szórakoztató és talán még sokkal több megható pillanatban lehetett annak része, aki ma hallgatta és éjfélig hallgatja a Danubiust.
Ezzel kapcsolatban pedig az a gondolatom támadt, hogy ismét eltűnik vagy elvettek valami olyat az emberektől, ami biztonságérzetet nyújthatott. Igen, ezt pontosan így gondolom. Mert mire panaszkodik mindenki? Arra, hogy minden változik körülötte és alig van biztos pont, amelyről tudhatja, hogy most is ott van, holnap is ott lesz és öt év múlva is ott lesz. Ez a két rádió ilyen volt. Most nem lesz, megint újat kell megszokni, reggel hatkor álmosan, nyűgösen hiába nyomkodják majd sokan a távirányító gombját, a jól megszokott adót és benne a műsort keresve. Persze nem tragédia, forog a föld tovább és a műsorkészítők se halnak majd éhen, de megint kevesebbek és nem többek lettünk. Hát ezek vagyunk mi... kár értünk, kár értük.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Megint Ünneprontó leszek, de én nem értem ezt a hisztériát, ami a két rádió körül zajlik.Zászlók az autókon, könnyes szemek, remegő hangú betelefonálók,éjszakai virrasztás,szimpátia tüntetés, nyilvánosan kesergő műsorvezetők. A Slágert már 3 éve száműztem minden rádiónkról, a Bocsiék hangjától felállt a szőr a hátamon. A Danubiust ugyan néha hallgattam, de semmi különös. Én inkább a Jazzy,Cafe,MR2,Info és Lánchíd rádiókat hallgatom.És nagyon ritkán a Klubrádiót./ ha nagyon álmos vagyok és le vagyok lassulva, hamar felpörgök a komcsi nyugdíjas betelefonálók röhejesen sötét mondandójától. / Mivel főként autóban rádiózom, ezért a fő szempont a szórakoztatás és az informálódás. Ennyi és pont. Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik a családi, baráti és társadalmi kapcsolataikat egy rádióadóval helyettesítik.Kifejezetten bosszant, hogy ebből lesz hír, hogy ezeken kesergünk. Az a több ezer ember, aki az elmúlt egy év alatt vesztette el a munkahelyét, az a több száz család, aki a kölcsönei miatt került kilátástalan helyzetbe, kinek tudja elmondani a bánatát? Ki hallgatja meg Őket? Értük szervez valaki szimpátia tüntetést? Ma voltam a "Vörösvári SZTK"-ban vérvételen.Elég nagy körzetet visz a rendelő, rengeteg a beteg. Egy hónapja kitalálták az okosok, hogy naponta csak 50 vizsgálatot lehet végezni, mert spórolás van. Egy hónapra adnak előjegyzést laborra. Rengeteg idős ember jött ma is hiába, nem értették az egészet, többen jövő héten mennének kórházba, vagy további vizsgálatokra.Más. Dömsöd községbem van immáron 45 éve a horgásztanyánk. Gyakorlatilag ott nőttem fel.Egyre többen költöznek le nyugdíjas éveikre, a pihenés és a jó levegő reményében. Ezen a nyáron nagyon megszaporodtak a betörések. A helyi "bennszülöttek " már nem igazán fogták vissza magukat, nem elégedtek meg az egyébként is jogtalan segélyekkel, hanem már fényes nappal, főszezonban fosztogatni kezdték a nyaralókat. Az egyik szomszédom nem hagyta annyiban és hetekig lesben állva megcsípte az egyik elkövetőt.Feljelentést tett, de nem történt semmi.Ezen felbuzdulva az elkövető és cimborái megvárták a falu főterén a szomszédomat és agyba főbe verték.Feljelentés,szemtanuk, látlelet. Megint semmi. A rendőrök még csak elő sem állították a tetteseket.A közjegyző azt mondta, hogy szegény embereknek meg kell élni valahogyan, a "pestieknek" meg úgyis van pénzük, ha nyaralót tudtak venni.Mindez 2009-ben. Látva, hogy nem történik semmi, a romák folyamatosan zaklatták a szomszéd házaspárt, többször halálosan megfenyegették Őket, hogy elvágják a torkukat. Ma költöztek haza, mert nem bírták tovább.Ezek szerintem sokkal fontosabb témák, mint pár médiában elkényelmesedett ember siráma.Sajnos az ilyen álproblémákkal lehet elvonni a figyelmet az igazán fontos dolgokról és ezt a tömeg szépen meg is eszi. Gratulálok ! UFF-Hadu