RmR

A cím annyit tesz: Rádióról majdnem Röviden. Igen, mert Balázs is küldött kommentet a témával kapcsolatban (Válasz Hadunak c. bejegyzésnél olvashatjátok) és muszáj reagálnom rá. Szóval a rádióval kapcsolatos kommentekről a következő a véleményem. A mindkét sommás vélemény íróját ismerem, ha nem is olyan bensőségesen, mintha napi kapcsolatban lennénk, de elmondhatom, hogy nem ismeretlenek számomra. Egyiksem "véresszájú" emberke, mindketten tartalmas értelmes gondolatok "hordozói", olyanok, akiknek véleményére szerintem ad a környezetük (köztük én is). Babits szavaival élve "írástudóknak" mondanám őket.
Hozzászólásukban felfedezni véltem hasonlóságokat. Például egyikben sem olvastam egyetlen mondattal sem, hogy bármiféle megértést, nem is, inkább az elfogadás itt a helyes szó, szóval némi elfogadást mutatnának azok iránt, akik "könnyesen" búcsúztatták a rádiót. Mert nekik - még ha sokan nem is értik miért - ez egy probléma. Aztán el lehet azon gondolkozni, hogy milyen úton kellene ahhoz elindulni, hogy NE EZ, ne "ilyen dolgok" legyenek a problémáik, hanem tegyék egyre többen magasabbra a kulturális igényeiket. De ehhez, hiszem, hogy az első lépés az elfogadás, mert "kajakból" nem lehet megváltoztatni senki gondolkodását.
És itt a második közös vonás a két kommentbe, mindketten a gondolkodást hiányolják az emberekből. Álljon itt most egy idézet Babits Mihály: Az írástudók árulása című művéből.
"Ahol a gondolkodás, ott lakik a lelkiismeret is: nem a lábban vagy kézben, hanem a fejben. A nagy tömeg tétlen és vak, mint a test volna fej nélkül; megy, amerre viszik; neki nincsenek problémái a fizikai megélhetés problémáján kívül. A Kor lelkét az írástudókban kell keresni. Ők mozgatják a „század lépteit”; hatalmuk egyre nagyobb e papiroskorban. A modern újságírás mindjobban fölmenti a tömeget a gondolkozástól, kész gondolatokat szállítva neki, hogy beteljesedjen a munkafelosztás, amely differenciáltabb szervezetekben mind tökéletesebb. Ami a gondolkozásra, ugyanaz vonatkozik az érzésre is, és a tömegek lelki életének minden más „kollektív funkciójára”: mindezekért egyre kizárólagosabban az írástudók felelősek." ( itt olvashatjátok az egész esszét.)
Itt a válasz a gondolkodás hiányára. Sokan elkényelmesedtek, "benyalják", amit a média a szájukba ad. Ki tehetne hát ez ellen, ha nem az olyanok, mint Ti kedves fentebb "írástudóknak" titulált kommentelőim. Tegyétek meg, hogy Ti, akikre hallgat a környezete, amikor felfedezitek a gondolkodás hiányát, akkor elmagyarázzátok, hogy miért álságos, miért felületes ez az egész cécó a két rádió megszűnése között. Hogy az aki zokog el kezdjen gondolkozni a szavaitokon. Igen, tudom, hogy ez az olyanok feladata lenne, akik ezt hivatás szerűen művelik. De vagy kevesen vannak ehhez a jóérzésű média szakemberek vagy nem kapnak teret (egyre inkább világos okokból) a mondandójukkal. És tudjátok, magad uram, ha szolgád nincs...
Balázs, emlékszel még az október 6-i koszorúzásra? Elmesélted a többieknek, hogy miért annyira fontos, hogy tisztességes koszorúval emlékezzünk meg a vértanúkról? Igen? Akkor biztos, hogy jövőre kevesebben lesznek, akik hagyják, hogy egy odavetett koszorú kerüljön az emlékhelyre.
Nem? Akkor miből gondolod, hogy jövőre tudni, fogja azt, amit idén se tudott?
Tudom, hogy még az ifjúi hév hevít. Régen én is tudtam ennyire lelkesedni, ha nem is olyan magasztos és egyre inkább szükségessé váló dolgokért, mint most Te. De pont azért mert valaha én is ilyen teljes szívvel hívő voltam, fogadd el, tőlem, hogy vannak szürke árnyalatok is a világban. Lehet, hogy van a panel aljában sakk szakkőr, de közel se biztos, hogy képes rávenni magát - külső segítség nélkül - a magányos nyugdíjas, hogy lemenjen az emberek közé.
Nem tudom mennyire volt világos az, amit fenti irománnyal mondani akartam. A lényege, hogy a mi felelősségünk, azoké, akik úgy tartják magukról, hogy "gondolkoznak", hogy amikor csak lehetőségünk van rá, vagy szükség van rá felhívjuk a figyelmet, akár egy baráti beszélgetés alkalmával is, a visszásságokra. És ha kell elmagyarázzuk a látszat mögötti valóságot azoknak, akik nem hajlandók azt meglátni, mert esetleg még kényelmesek, vagy mert az nem fáj annyira.
És igen, ha innen nézzük én is hibásnak érzem magam, hogy csupán egy egyszerű bejegyzéssel lerendeztem a két rádió megszűnését, ahelyett, hogy egy kicsit kivesézgettem volna a történéseket közös gondolkozásra, egy kis vélemény cserére késztetve magunkat. Mea Culpa! Mentségemre legyen mondva, még csak gyakorló vagyok, de ebben a küldetésben rátok Hadu és Balázs számítok a jövőben is.