Kerettörténet?

Ha jól számolom (de lehet, hogy tévedek) , amikor az első blog bejegyzésem született pontosan annyi idő volt Csibe indulásáig, mint most a hazaérkezéséig. Néha olyan érzésem van, hogy gyorsított felvételben rohan mellettem (velem) az idő. Közeledik a program vége, a csomagolás, az utazás. Minden szülőben ilyenkor megszólal a vészcsengő és teendők hosszú sorából tudna listát készíteni, amit még el kell intézni, meg kell csinálni, amire feltétlenül oda kell figyelni. Mit csinál ilyenkor a gondos (és aggódó) szülő, óvatosan, puhatolózva megpróbál infókhoz jutni csemetéjétől. Mik a tervei a hazajövetellel kapcsolatban? Mikor hozza el a bőröndöt? Hogy kerülnek vissza a kölcsönkapott tárgyak a host familyhez? És sorolhatnám hosszassan. Rendkívül rafináltan megpróbálja lényegtelen mondanivalónak álcázni a tanácsait. Valahogy így: "És mondd csak kislányom, gondoltál rá, hogy majd lemérd a bőröndödet? " Persze az utód sem most mászott le a falvédőről, ha nem is rögtön elsőre, de második próbálkozásunkkor legkésőbb lebukunk, melynek következtében lepattint minket, hogy ne aggodalmaskodjunk már. Csibe egyik délután úgy döntött, hogy hamarabb szabadul, ha hagyja magát, így önként számolt be egy-két tervezett és valóban fontos teendőről. A beszélgetés után be kellett látnom, hogy aggodalmam felesleges volt. Majdnem mindenre gondolt, amire kell, amire meg még nem, hát van rá 18 napja. Mostmár 98 %-ig nyugodt vagyok, hogy mindenről gondoskodik majd, amiről szükséges. És el kell mondjam, az, hogy így gondolt mindenre, nekem nem azt jelenti, hogy brühühü már nincs is rám szükség mert megold mindent egyedül, hanem büszkeséggel tölt el, hogy nem kell mindent a szájába rágni. És alig várom, hogy hazaérjen hozzám az én felnőtt csajszikám, akivel aztán új alapokra helyezve az anya-lány viszonyt menetelünk majd az érettségi és az egyetemi felvételi felé. Ő elől én pedig mögötte sompolyogva, hogy a sikermorzsákat felcsipegessem :))).