Elröpült ez a hét. Hétfőn még úgy éreztem, hogy ezen a héten sok mindenre lesz időm csak dolgozni nem. Ez majdnem így is lett, egy nap szabim bánta a sok tennivalót, de megérte, mert jól éreztem aznap magam, de erről egy kicsit később. Hétfőre és keddre nem is emlékszem. Volt egyáltalán ezen a héten hétfő és kedd?
Hosszasan egyeztettem Tomkával és ő váltig állítja, hogy nem maradtak ki ezek a napok. A héten összesen kétszer sikerült időben beérnem a munkahelyemre, ami nálunk nem jelent késést pusztán csak a teendők miatt később mentem. Hétfőn, (amiről ugye kiderült, hogy mégiscsak volt), azért maradtam itthon, hogy felvegyem a pénzt, amit Tomkának utaltak, majd végigjárva az összes bankot azonmód meg is szabaduljak tőle. Nem kellett sokáig aggódnom, hogy leütnek a nálam lévő pénz miatt az utcán. Kedden aztán egy rendes munkanap volt, amin igazán kitettem magamért, de kellett is, hiszen a következő két hétben csak hébe-hóba leszek megtalálható bent a vizsgák miatt, és mint tudjuk, helyettem senki nem csinálja meg a dolgaimat így előre kellett dolgoznom. Aztán csütörtökön és pénteken képzeljétek busszal közlekedtem. Na jó csütörtökön a Tomka hazahozott minket kocsival, de reggel busszal mentem be. Először is futnom kellett a busz után. Már ez is kiborított kicsinykét. Nem tettem ilyet azt hiszem 30 éve. Még Pesten is lihegtem attól a 10 méter futástól. (Azt hiszem nem ártana egy kis rendszeres mozgást beiktatnom a napirendembe). Aztán meg természetesen bejött a rémálmom, amiért kifejezetten nem kedvelem a távolsági tömegközlekedést. Mégpedig, hogy a buszon olyanokkal is találkozhatsz, akikkel nem igazán szeretnél. Ezért jó a kocsi, oda az ül be, akinek én megengedem. De a volán buszon mégsem mondhatom a sofőrnek, hogy ezt az öreglányt hagyja a megállóban. Hát persze, hogy ott volt a dinka szomszéd banya, nem az Ica néni, őt kedvelem, hanem a sarki nagy fehér ház bolond és nagyothalló lakója. Nem győztem üveges tekintettel magam elé bámulni. Hála az égnek talált magának két palimadarat, akikkel hosszas csevegésbe merülhetett a szemüvegkeret árakról. Ez volt az én nagy volánbuszos élményem... ja nem, még azt is elmesélem, hogy úgy lefejeltem az előttem lévő üveget, mint a nagyok. Az egyik ajtó melletti ülés ablak felőli részén ültem. Ott van egy elválasztó korlát. Régen tök jól fel lehetett rakni a lábadat oda, de ez az új design.... na mindegy a lábamat sem tudtam felrakni, majd valamiért előre akartam hajolni és akkor történt az incidens. Régen az a hülye üveg sem volt ott. Csak remélni tudom, hogy nem sokan látták, ahogy az orrom nyoma ott maradt az üvegen. Most így belegondolva, ahhoz képest, hogy miket adtam elő a buszon, nem sok alapom volt Tomkát kifigurázni, amikor körbejárta a fél világot gyalog, mert nem akart az automatából jegyet venni.
És amiért hozzáláttam az íráshoz az az, hogy a héten találkoztam Kativa, Zsófi az egyik idei ASSIST ösztöndíj nyertes anyukájával. Az IKEA-ba találkoztunk (szeretem az éttermét, meg az IKEA-t is). Kicsit kellemetlenül érzetem magam, hogy én nem emlékeztem tavalyról rá, pedig Csuri együtt volt bent Zsófival az interjún. Kati rendkívül közvetlen vidám anyuka. És valóban milyen kicsi ez az ország Zsófi, anyukám ezeréves barátnőjének Judit néni, unokájának volt az osztálytársa. Miután ezt így megbeszélgettük, igyekeztem úgy elmondani neki a mi tapasztalatainkat, hogy ne zúdítsam a nyakába az elmúlt majd' 10 hónap átélt eseményeit, élményeit. Hát nem volt könnyű, de igyekeztem. Közben pedig rájöttem, hogy azért ez a tanácsadás nem egy egyszerű feladat. Volt amire alig emlékeztem, és jól meg kellett éleznem az agyamat, hogy eszembe jussanak a részletek. Hála a XXI. század találmányainak, ha valamiről megfeledkeztünk volna, ami ugye szinte biztos, bármikor e-mailen vagy telefonon, skype-on megdumálhatjuk, de szívesen találkozom is újra Katival, mert igazán barátságos és nyitott teremtés.
Hosszasan egyeztettem Tomkával és ő váltig állítja, hogy nem maradtak ki ezek a napok. A héten összesen kétszer sikerült időben beérnem a munkahelyemre, ami nálunk nem jelent késést pusztán csak a teendők miatt később mentem. Hétfőn, (amiről ugye kiderült, hogy mégiscsak volt), azért maradtam itthon, hogy felvegyem a pénzt, amit Tomkának utaltak, majd végigjárva az összes bankot azonmód meg is szabaduljak tőle. Nem kellett sokáig aggódnom, hogy leütnek a nálam lévő pénz miatt az utcán. Kedden aztán egy rendes munkanap volt, amin igazán kitettem magamért, de kellett is, hiszen a következő két hétben csak hébe-hóba leszek megtalálható bent a vizsgák miatt, és mint tudjuk, helyettem senki nem csinálja meg a dolgaimat így előre kellett dolgoznom. Aztán csütörtökön és pénteken képzeljétek busszal közlekedtem. Na jó csütörtökön a Tomka hazahozott minket kocsival, de reggel busszal mentem be. Először is futnom kellett a busz után. Már ez is kiborított kicsinykét. Nem tettem ilyet azt hiszem 30 éve. Még Pesten is lihegtem attól a 10 méter futástól. (Azt hiszem nem ártana egy kis rendszeres mozgást beiktatnom a napirendembe). Aztán meg természetesen bejött a rémálmom, amiért kifejezetten nem kedvelem a távolsági tömegközlekedést. Mégpedig, hogy a buszon olyanokkal is találkozhatsz, akikkel nem igazán szeretnél. Ezért jó a kocsi, oda az ül be, akinek én megengedem. De a volán buszon mégsem mondhatom a sofőrnek, hogy ezt az öreglányt hagyja a megállóban. Hát persze, hogy ott volt a dinka szomszéd banya, nem az Ica néni, őt kedvelem, hanem a sarki nagy fehér ház bolond és nagyothalló lakója. Nem győztem üveges tekintettel magam elé bámulni. Hála az égnek talált magának két palimadarat, akikkel hosszas csevegésbe merülhetett a szemüvegkeret árakról. Ez volt az én nagy volánbuszos élményem... ja nem, még azt is elmesélem, hogy úgy lefejeltem az előttem lévő üveget, mint a nagyok. Az egyik ajtó melletti ülés ablak felőli részén ültem. Ott van egy elválasztó korlát. Régen tök jól fel lehetett rakni a lábadat oda, de ez az új design.... na mindegy a lábamat sem tudtam felrakni, majd valamiért előre akartam hajolni és akkor történt az incidens. Régen az a hülye üveg sem volt ott. Csak remélni tudom, hogy nem sokan látták, ahogy az orrom nyoma ott maradt az üvegen. Most így belegondolva, ahhoz képest, hogy miket adtam elő a buszon, nem sok alapom volt Tomkát kifigurázni, amikor körbejárta a fél világot gyalog, mert nem akart az automatából jegyet venni.
És amiért hozzáláttam az íráshoz az az, hogy a héten találkoztam Kativa, Zsófi az egyik idei ASSIST ösztöndíj nyertes anyukájával. Az IKEA-ba találkoztunk (szeretem az éttermét, meg az IKEA-t is). Kicsit kellemetlenül érzetem magam, hogy én nem emlékeztem tavalyról rá, pedig Csuri együtt volt bent Zsófival az interjún. Kati rendkívül közvetlen vidám anyuka. És valóban milyen kicsi ez az ország Zsófi, anyukám ezeréves barátnőjének Judit néni, unokájának volt az osztálytársa. Miután ezt így megbeszélgettük, igyekeztem úgy elmondani neki a mi tapasztalatainkat, hogy ne zúdítsam a nyakába az elmúlt majd' 10 hónap átélt eseményeit, élményeit. Hát nem volt könnyű, de igyekeztem. Közben pedig rájöttem, hogy azért ez a tanácsadás nem egy egyszerű feladat. Volt amire alig emlékeztem, és jól meg kellett éleznem az agyamat, hogy eszembe jussanak a részletek. Hála a XXI. század találmányainak, ha valamiről megfeledkeztünk volna, ami ugye szinte biztos, bármikor e-mailen vagy telefonon, skype-on megdumálhatjuk, de szívesen találkozom is újra Katival, mert igazán barátságos és nyitott teremtés.
Most pedig egy olvasós hétvége előtt vagyok, mert ahogy említettem jövő héten vizsgaidőszak 3 vizsgával. És bármennyire rutinos motoros az ember negyedévre, egyszer mégiscsak illik elolvasni a vizsga anyagot. Jaaaa és azért egy vaddisznó sütögetés is belefér majd Simáéknál. Úgyhogy hamarosan láthatjátok a múltkori horror képek folytatását, most már ugyanazt ínycsiklandó formában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése