Olvassátok el Csuri első kinti bejegyzését és örüljetek velem! Istenem, tudjátok milyen jó volt hallani a hangját, érezni az örömét, a felszabadultságát? Szívből kívánom mindenkinek, hogy legyen része ebben. Megélni a gyereked boldogságát, sikerét, fantasztikus érzés. És Csibe annyira megérdemelte, olyan keményen dolgozott ezért az elmúlt évben.
Olvashattátok, megdicsérték az angolját (tett is érte eleget), persze csendben jegyzem meg az apja jobban örülne, ha nem csak a fiúk dicsérgetnék annyira, bár elfogultságom teljes tudatában kijelenthetem, hogy megértem az amerikai pasikat. :)).
És mit szóltok, hova lett a tényszerűség, csupa lelkesedés az egész bejegyzés, tudtam én, hogy ez lesz, nem hagyja hidegen majd az, amit lát és tapasztal. Nem baj így van ez jól, örüljön és élvezze, a munkája gyümölcsét.
Ki ráz a hideg, ha belegondolok, hogy én viszonylag nyugodt voltam, amíg Bostonból Philadelphiába repült azon a társas sárkány repülőn. Mekkora gép lehetett az, amin nyolcan utaztak? És tudjátok mit mesélt? Hogy milyen klasszul dobálta a gépet a szél és ezen mekkorákat nevettek... hát normális ez a gyerek?
Most még lesz egy pár nap, amíg nem tudunk kommunikálni, de aztán már remélem, beáll a rend, úgy érzem magam, mint abban a régi orosz (bocs' szovjet) ismeretterjesztő filmben az úttörő (idősebbek tán még emlékeznek rá), aki a film elején feltörte a diót: MINDENT TUDNI AKAROK!!! felkiáltással. Annyira kíváncsi vagyok, hogy kétszer annyi ránctalanítót kell használnom mostanában.
itthon történt rovatunk következik:
Egyre inkább élvezem, hogy jobban oda tudok figyelni Bendire. Bár kétségtelen, hogy néha fárasztó az igyekezet, amivel pótolni igyekszik, a Csuri után maradt, egyenlőre még érzékelhető űrt. De nagyon jól szórakozom a majmoskodásain. Olyan spontán a humora, hogy biztosra veszem egykor majd a társaság középpontja lesz. Csak én fonom be addig tüsire vágott hajamat, mert ugyebár ezt az iskolában, azért annyira - a diáktársakon kívül - nem értékelik.
27-én és 28-án kell a tankönyvekért menni, ami visszavonhatatlanul a nyár végét jelzi. Már előre ver a víz az újabb iskolaévtől. Esküszöm jobban útálom, mint a gyerek, és akkor próbáljam meg így lelkesíteni őt.
Amíg Bendi edzésen volt én, kiélvezve a szabadság nyújtotta kötetlenséget, felugrottam anyuékhoz.
Csibikém! A Léber Barbara szalon kirakatában gyönyörű éjkék ruhák voltak, tetszenének. Arra gondoltam, miközben elmentem a kirakat előtt, hogy lesz idő, amikor onnan veszed az estélyidet.
Este a szokásos 1/2 7-s időben érkeztünk haza és Bendi azonnal magába tömött vagy 3000 kalóriát, leves, sültcsirke és krumplipüré formájában, de nem lennék meglepve ha hamarosan ismét a hűtőt kerülgetné. Kész anyagi csőd. Kell keresnem valami kaja készítő céget szponzornak. Mivel Tomka a legoptimálisabb számítás szerint is éjjel egynél előbb nem ér haza. /reggel 7-kor ment, juhééé ez a hosszú házasság és a biztos napi küzdelem titka /, ezért a kutyák etetése ma az enyém volt. Pupikánk, ahogy Csibe nevezi Szofi kutyánkat, ma igazán pofátlanul viselkedett. Miután kiporcióztam nekik a kaját és gondosan, nehogy háború legyen belőle elkülönítettem a két ebet, nekiálltam hulahoppozni (hogy a fenébe kell ezt írni?). Egyszercsak Szofi, bekebelezve a kajáját besomfordált mögém a nappaliba, szép sunyin két széklet mintát pottyantott a kőre, majd, mint, aki mindent tuti rendben hagyott maga után, bevonult aludni a hálóba. Tette ezt minden bűntudat nélkül. Most mit csináljak, lőjem le? A Csurinak megígértem, hogy vigyázunk a pupikájára, így hát agyon nem üthetem. Úgy döntöttem nem szólok ma már hozzá és eltiltom a hozzám bújástól is TV nézés közben. Velünk mindig ilyenek történnek, komolyan, mint a Besenyő család.
Olvashattátok, megdicsérték az angolját (tett is érte eleget), persze csendben jegyzem meg az apja jobban örülne, ha nem csak a fiúk dicsérgetnék annyira, bár elfogultságom teljes tudatában kijelenthetem, hogy megértem az amerikai pasikat. :)).
És mit szóltok, hova lett a tényszerűség, csupa lelkesedés az egész bejegyzés, tudtam én, hogy ez lesz, nem hagyja hidegen majd az, amit lát és tapasztal. Nem baj így van ez jól, örüljön és élvezze, a munkája gyümölcsét.
Ki ráz a hideg, ha belegondolok, hogy én viszonylag nyugodt voltam, amíg Bostonból Philadelphiába repült azon a társas sárkány repülőn. Mekkora gép lehetett az, amin nyolcan utaztak? És tudjátok mit mesélt? Hogy milyen klasszul dobálta a gépet a szél és ezen mekkorákat nevettek... hát normális ez a gyerek?
Most még lesz egy pár nap, amíg nem tudunk kommunikálni, de aztán már remélem, beáll a rend, úgy érzem magam, mint abban a régi orosz (bocs' szovjet) ismeretterjesztő filmben az úttörő (idősebbek tán még emlékeznek rá), aki a film elején feltörte a diót: MINDENT TUDNI AKAROK!!! felkiáltással. Annyira kíváncsi vagyok, hogy kétszer annyi ránctalanítót kell használnom mostanában.
itthon történt rovatunk következik:
Egyre inkább élvezem, hogy jobban oda tudok figyelni Bendire. Bár kétségtelen, hogy néha fárasztó az igyekezet, amivel pótolni igyekszik, a Csuri után maradt, egyenlőre még érzékelhető űrt. De nagyon jól szórakozom a majmoskodásain. Olyan spontán a humora, hogy biztosra veszem egykor majd a társaság középpontja lesz. Csak én fonom be addig tüsire vágott hajamat, mert ugyebár ezt az iskolában, azért annyira - a diáktársakon kívül - nem értékelik.
27-én és 28-án kell a tankönyvekért menni, ami visszavonhatatlanul a nyár végét jelzi. Már előre ver a víz az újabb iskolaévtől. Esküszöm jobban útálom, mint a gyerek, és akkor próbáljam meg így lelkesíteni őt.
Amíg Bendi edzésen volt én, kiélvezve a szabadság nyújtotta kötetlenséget, felugrottam anyuékhoz.
Csibikém! A Léber Barbara szalon kirakatában gyönyörű éjkék ruhák voltak, tetszenének. Arra gondoltam, miközben elmentem a kirakat előtt, hogy lesz idő, amikor onnan veszed az estélyidet.
Este a szokásos 1/2 7-s időben érkeztünk haza és Bendi azonnal magába tömött vagy 3000 kalóriát, leves, sültcsirke és krumplipüré formájában, de nem lennék meglepve ha hamarosan ismét a hűtőt kerülgetné. Kész anyagi csőd. Kell keresnem valami kaja készítő céget szponzornak. Mivel Tomka a legoptimálisabb számítás szerint is éjjel egynél előbb nem ér haza. /reggel 7-kor ment, juhééé ez a hosszú házasság és a biztos napi küzdelem titka /, ezért a kutyák etetése ma az enyém volt. Pupikánk, ahogy Csibe nevezi Szofi kutyánkat, ma igazán pofátlanul viselkedett. Miután kiporcióztam nekik a kaját és gondosan, nehogy háború legyen belőle elkülönítettem a két ebet, nekiálltam hulahoppozni (hogy a fenébe kell ezt írni?). Egyszercsak Szofi, bekebelezve a kajáját besomfordált mögém a nappaliba, szép sunyin két széklet mintát pottyantott a kőre, majd, mint, aki mindent tuti rendben hagyott maga után, bevonult aludni a hálóba. Tette ezt minden bűntudat nélkül. Most mit csináljak, lőjem le? A Csurinak megígértem, hogy vigyázunk a pupikájára, így hát agyon nem üthetem. Úgy döntöttem nem szólok ma már hozzá és eltiltom a hozzám bújástól is TV nézés közben. Velünk mindig ilyenek történnek, komolyan, mint a Besenyő család.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése