Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2008. augusztus 30., szombat

Hát jó, legyen...

Végre valahára nem este 10-kor ülök neki írogatni. Hihetetlen, hogy még csak két hét telt el azóta, hogy nincs itthon Csibe. Ma kaptam tőle egy mailt, hogy küldjem el az ID számát, mert fenn vannak a kurzusok a L'ville oldalon. Majd alig 2 perc elteltével, jött az újabb mail, hogy bocs' be tudott lépni valami más kóddal is. Azt hiszem nem fogom magam izgatni az ilyen "hopp ugorjál e-maileken". :). Mint olvashatjátok van ott elég ember, akihez fordulhat a bajával :))))).
Jó volt ez az utolsó bejegyzése ugye? Milyen szerencsés, én már csak tudom mit jelent jó tanártól tanulni. Az egyetemen ugyanis volt olyan szerencsém, hogy irodalom elméletet attól a tanártól tanultam, akitől, mindenki rettegett a vizsgáztatási szokásai miatt. Én is. Utólag azonban életem egyik legnagyobb szerencséjének tartom, hogy tőle tanulhattam, őt hallgathattam erről a tantárgyról. Teljes lelki nyugalommal mondhatom, hogy az egyik legjobb, ha nem a legjobb órái neki voltak. Kitaláljátok mi lett vele?.... Na ná, hogy szúrta a szemét a ténykedése azoknak, akiket nem engedett át a vizsgán.... ma már nem tanít a mi intézményünkben... korábban említett oktatási rendszerünket ismerve, tapasztalva nem vagyok meglepve az eljáráson.
Szóval nagyon szerencsés lesz a Csibém, ha ilyen emberké(k)től tanulhat, életet meghatározó élmény lehet. Miután írtam Csibémnek egy "hiányzik a hangod e-mailt", felhívott és beszéltünk vagy 20 percet. Jó volt hallani a hangját, de tényleg alig tudott újat mondani, mindent megoszt veletek a blogon keresztül. Ja nem, egy valamit nem írt bele, hogy még nincs tükör a szobájában.... nos EZ őt ismerve HATALMAS katasztrófa :)))).

itthon történt:

Ma itt voltak anyukámék és nagggggyon finom kaját főzött ( a cím erre utal, beadom a derekam és én is kajáról írok). Kedves USA-ban tengődő cserediákok, a következő képek megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlom és felhívom a figyelmet, hogy a következő képhatások megzavarhatják a nyugalmat(okat)!

A menü:

gombaleves csirkeaprólékkal
rántott csirke és karaj sült krumplival kovászos ubival
almás pite

és, hogy vizualizálni tudjátok:



Én szóltam! Most irigyek vagytok legalább egy kicsit? Na ilyet érzünk mi is csak sokkal intenzívebben :))))))

Kaja közben Bendi és az apja beszélgettek. Szerintetek azok után, hogy reggel 1/2 8-tól délután 1-ig együtt voltak, Bendinek meccse volt, mint mindig hétvégén, miről folyt a beszélgetés? Az nyert, aki a focira tippelt. Igen, gyanítom, ma már nem először, megbeszélték a meccs minden mozzanatát. Közben én azon gondolkoztam, hogy ez nekem nagyon nem megy. Van valakinek valami jó tanácsa, hogy ébresszem fel az érdeklődésemet a foci iránt? Mert ha így haladok, 10 hónapig nem lesz miről kommunikáljak családom férfi tagjaival.
Különben csendes volt ez a szombat. Megjöttek Monkáék a nyaralásból. Ők a szomszédaink, de nem ám csak azok, a barátaink is. A két fiú -belső tulajdonságaikat és világnézetüket tekintve - mintha indigóval készült volna. Viszont ugyan ez elmondható rólunk lányokról is. Amíg mi Monkával az egyetemet gyűrj(t)ük / ő már végzett :(/, a két fiú itthon intenzíven sajnálhatta magát és egymást a két emancipált csaj miatt.:))). Azért mi alapvetően jó kis négyes vagyunk. Hála Simának / Ő Monka párja /, ha együtt vagyunk, nekem mindig tennára /felnőtt pelenka a gyk-ért/ van szükségem annyit röhögünk.
Úgyhogy most be is fejezem a pötyögést, mert hozzájuk megyünk, kíváncsi vagyok mit szól Sima ha meglátja, hogy Csuri host familyjének milyen kerti sütője van? Tuti először belesápad, majd elhatározza, hogy neki is lesz ilyen és a végén lesz is. Pedig elhihetitek neki sincs miért szégyenkeznie, mert nem akármilyen kemencéje van, amiben nem akármilyen kajákat készít.

1 megjegyzés:

eniko írta...

Draga Anyukam! Tudod, hogy engem ezzel nem fogsz meg ;) rantott hus...pf
Tudod mit mutass nekem, hogy total sarga legyek az irigysegtol?

Reggeli: MUZLI (en muzlim, szigoruan koktelkanallal, es bentfelejtve a nappaliban)

Ebed: Meggyleves/Almaleves + Milanoi/Rakott kel + Csokitorta (Monifele)/E80/Gesztenyepure/Mama sutije (almas/meggyes teljes kiorlesu)

Vacsi: JA, azt nem szoktam. De egy Csurijughurtmix azert johet.

Inni: Hat ezzel nem fogsz meg: smoothiemenyorszagban vagyok, es hoztam zoldteat.

Pussssz